2018. 09. 30.

Haul

Tegnap megígértem, hogy összeszedem az összes cuccot, amit az elmúlt időszakban szereztem. Nem volt egyszerű dolgom! :) Sajnos pontos napra nem emlékszem, mit mikor szereztem, de megpróbáltam azért nagyjából időrendbe szedni. Van, ami nem teljesen haul, mert kaptam, de az is annak számít, nem igaz? :D

A fenti kép nagyjából júliustól augusztusig foglalja magába mindazt, amit kaptam/vettem. Pontos összeget ne kérdezzetek, már nem emlékszem :D
» Ezeréve vágyam volt egy farmernadrág, és képzeljétek el, egy 10 számmal kisebb méret kellett! Annyit fogytam, hogy már nyugodtan nézhetek 30-as nadrágokat. Arra emlékszem, mintha kb. a fogamat húzták volna, mikor megvettem, mert azt hiszem, 4500 volt.
» Dőzsölés van, kérem szépen, ugyanis kettő pár tornacipőt lehet látni, abból az egyik ráadásul lila. Bizony. Egyidőben jött haza a farmerrel, és Anyu vette észre. Utolsó darab volt, 1990-ért, úgyhogy… persze, hogy haza kellett jönnie! :D. A fekete párja pedig vicces egy történet, mert eleinte volt egy full feketém, de kicsi volt, nyomta a lábam, és cserélnem kellett eggyel nagyobbra, de az már nem volt… így került egy mezei, de sajnos így, hogy itt a rossz idő, nem hordhatom sokáig.
» A papucs igazából még július közepén került hozzám. Különcködni akartam, hogy ne legyen mindenkinek ugyanolyan papucsa (mert az nekem nem jó, na), ezért szereztem be ezt. Olyan rosegold színű, és ha sokat vagyok benne, leszedi a bőrt a lábfejemről, úgyhogy még agyalok, hogy tehetném jobbá a barátságunkat.
» A nadrágon van egy deo, egy arckrém, a szokásos fekete Essence lakk (46, Black is Back), és egy gyűrű. A gyűrűt Anyu vette nekem, 990 volt, de van egy kicsike baja: már oxidálódott, így picit helyenként vöröses árnyalatban pompázik. Egy rózsamintás gyűrűnél ez abszolút nem baj, de így, hogy felemás, picit elgondolkodtat, jó-e hordani.
» És végül a legnagyobb kalandom a táskához köthető: jövök haza első munkanapomról, szállok fel a buszra, és látom, ott egy zacskóban a táska. Teljesen új volt, még az árcédula is rajta fityegett. Mivel nem láttam senkit, aki jelentkezett volna érte… igen, elhoztam. Kis cicafüle is van, így mondhatni, testhezálló a drága. Főleg, hogy azóta a hátoldalát a kislányom összekarmolta. Igaz, nem ez volt álmaim hátizsákja, de ami késik nem múlik! :D

Tovább olvasom ►

Már most várólistás nálam a 9. évad, pedig nem is tudom még, mi lesz benne. Az oldallal kapcsolatban pedig még nyitott a jövő. Egyelőre ma csak a nyolcadik évadról alkotott 16 minirészes véleményemmel találkozhattok, később persze a többi évadról is hozok értékelőt. Mert ugye, The Walking Dead is Life.
Ja, és a lényeg:

SPOILER ALERT!

Tovább olvasom ►

2014. 10. 12.

Sorozatajánló

Egyik oldalam sem volt még ennyire sikeres. Se a blogom, se a HIM Times. Komolyan, igazából sosem tudtam, hogy a HIM Times-on mit ettek annyira, mert sosem láttam igazából a statisztikákat. De itt ez hihetetlen:

Először megleptek ezzel a szerkesztők, amit innen is nagyon köszönök szépen még egyszer! Mikor belevágtam igazából az oldalba, fogalmam sem volt, hogy kellene elkezdenem. Láttam 4,5 évadot, pont vártuk a Too Far Gone utáni visszatérést, én meg belevágtam.

Mindenképpen leszögeztem magamnak: nem csak a sorozatot fogom szem előtt tartani. Én az egész Walking Deadet a Telltale játékával ismertem meg, és csak annyit tudtam, hogy Hershel Greene létezik a sorozatban és a képregényben is, de ennél többet nem. Aztán, ahogy fejlődött az oldal, megismertem a világot, és egyszerűen fogalmam sem volt arról, hogy tegyem olyanná, hogy mindig járjanak fel rá emberek, olvassák is a modulokat, ne csak a designt nézzék.

Mikor kikerültem először DHQ-n a hét oldalaként, az egyik számomra legsilányabb designnal, egyszerűen nem hittem el. A negyedik évad vége felé jártunk, és akkor találtam ki azt a végleges stílust, ami mára lett igazán kiforrott. Az epizódismertetők voltak csak készen, nagyjából fogalmazódott a lista, mit akarok fent látni, és kerestem a STÍLUST, amivel majd hosszú életet adhatok a lapnak.

Eredetileg mostanáig akartam fent hagyni, de a friss képsorozatok győztek meg, hogy tovább kell lépnem. Az őszi stílust sem akarom nagyon hamar lecserélni egyébként, legalább az évad 2. feléig jó lenne fent hagyni! (Amci, ez figyelmeztetés volt!)

Akartam igazából képet is hozni az elmúlt napok átlagáról, de egyszerűen még mindig nő az a szám. Lassan megdöntöm a saját rekordomat úgy, hogy mikor délelőtt 11-kor felnéztem rá, akkor volt ilyen 120 a látogatottság… tudom, ez majd lemegy, ha letelt az egy hónap, biztos szerzek új olvasókat, talán el is vesztek párat. Most, hogy belenéztem (18:57), mindjárt 200-nál járunk… komolyan, sírok örömömben, hogy ennyire sokan látogatják, látogatjátok az oldalt, amiről először nem is hittem el, hogy idáig elérhet… de tényleg.

Holy fuckin’ Merlin, KÖSZÖNÖM mindenkinek!!!