Február megfelelhetne az újdonságok hónapjának is, hiszen annyi, de annyi zenekar adott ki új lemezt, hogy alig győztem őket meghallgatni, és feljegyezni. Rövidke hónapunkban viszont szép számmal kaptok videókat.

Starkill: The Real Enemy

Feel free to hate me: elegem van Sarah-ból. Nem, nem azért, mert féltékeny lennék, már elfogadtam, hogy beszopta magát a bandába. Azt is, hogy amúgy jó a hangja [csak nem ide], de mi a jó édes fenének kell Simone Simonst utánozni?
Mi a jó abban, hogy tulajdonképpen Epica-klónná változtatta a bandát, és ezt Parkerék meg hagyják… oh, bocsi, Parker másképp is rákacsint a nőre, így igazából észre sem veszi a rózsaszín ködtől, hogy ez a zenekar nem olyan, ami volt. Több a szimfónikus elem, és ez így nem Nightwish-Epica divízió, ahogy azt Parker akarja… ez valami új, amiért őt dicsérem, nem plasztikszőkét. Tudom, már unjátok, hogy állandóan ezen picsogok, de fáj látnom, hogy az egykori nagy melodeath csillag leáldozóban van, mert ez az idióta nem képes felfogni, hogy szerelem és munka nem fér meg egymás mellett. Majd szétmennek, mint Mark meg Simone anno.
Amúgy tök jó a klip, amolyan session-féleség, csak plasztikszőkét távolítsák el onnan, és eskü, feljebb tornáztatom Last.fm-en őket. Jó, ott lesz nekem az első három lemez.

Tovább olvasom ►

2017. 06. 06.

Amy Loves Metal

Ha valakinek felteszik, hogy DragonForce vagy Rhapsody of Fire, akkor mindenki az utóbbit mondja, és fogom is a fejem, hogy miért. Részemről mindkettő tetszik, nem is szeretem ezt a műfajokon belüli „melyik a jobb?” versenyt. De most nem ez a lényeg.

Még 2013-ban unatkoztam meló közben, és kerestem valami zenét, amivel gyorsabban is telhetett az idő, meg olyan zene volt, amit még nem hallottam, és nem az a hörgős, amit csak akkor értesz, hogyha szöveg van előtted. Így rájuk esett a választásom, a 2. lemezükre, amire azt mondtam, hogy bakker, ez jó, bár akkor még csak Rhapsody alatt futottak.

Igazából kimondott kedvencem nincsen, ezt is azért hozom, hogy ajánljam őket, bár a többség úgyis tudja, kik ők.