Február megfelelhetne az újdonságok hónapjának is, hiszen annyi, de annyi zenekar adott ki új lemezt, hogy alig győztem őket meghallgatni, és feljegyezni. Rövidke hónapunkban viszont szép számmal kaptok videókat.

Starkill: The Real Enemy

Feel free to hate me: elegem van Sarah-ból. Nem, nem azért, mert féltékeny lennék, már elfogadtam, hogy beszopta magát a bandába. Azt is, hogy amúgy jó a hangja [csak nem ide], de mi a jó édes fenének kell Simone Simonst utánozni?
Mi a jó abban, hogy tulajdonképpen Epica-klónná változtatta a bandát, és ezt Parkerék meg hagyják… oh, bocsi, Parker másképp is rákacsint a nőre, így igazából észre sem veszi a rózsaszín ködtől, hogy ez a zenekar nem olyan, ami volt. Több a szimfónikus elem, és ez így nem Nightwish-Epica divízió, ahogy azt Parker akarja… ez valami új, amiért őt dicsérem, nem plasztikszőkét. Tudom, már unjátok, hogy állandóan ezen picsogok, de fáj látnom, hogy az egykori nagy melodeath csillag leáldozóban van, mert ez az idióta nem képes felfogni, hogy szerelem és munka nem fér meg egymás mellett. Majd szétmennek, mint Mark meg Simone anno.
Amúgy tök jó a klip, amolyan session-féleség, csak plasztikszőkét távolítsák el onnan, és eskü, feljebb tornáztatom Last.fm-en őket. Jó, ott lesz nekem az első három lemez.

Tovább olvasom ►

2015. 08. 25.

Amy Loves Metal

Mondhatni, mi még frissen „ismerjük egymást” ezzel a svájci zenekarral. Anno még úgy mutatták, hogy az Inis Monát muszáj meghallgatnom, mert tetszeni fog. Ebben igaza volt az illetőnek, köszönöm!

Imádom ugyan a hangzásukat, mégis van benne valami, ami miatt nem tudom sűrűn, állandóan hallgatni, mint ahogy öcsém újabban éjjel-nappal a Leander Risingot. Ezzel nem azt mondom, hogy amit csinálnak, rossz, csak hangulat kell hozzá. Többnyire íráshoz vettem elő, de újabban nincs igazán kedvem írni, ami részemről borzasztó.

Igazából kedvenc albumot nem is tudok választani. Annak idején a Helvetios ment nagyon sokszor, de mégis az Inis Mona az, amit imádok, és mindig a telefonomon van.