Megjött a havi metalválogatás. Legalábbis valami olyasmi. Ki kéri a piros nyalókáját, látván az első videót? :D Csak nem bírtam megállni…

Lacrimas Profundere: Father of Fate

Egy dolgot megfogadtam: nyitott leszek Julian felé. Koncertes változatokban tényleg visszahozta Christ (és Robot is, ha már itt tartunk), viszont így volt bennem egy minimális tartás. Hallgatva a saját formációját tetszett, amit akkor hallottam, de mégiscsak nekem itt kellett a bizonyíték, hogy minden tartásom/aggályom felesleges.
Ezért ők a kedvenc bandám, nem más. Egyszerűen ott van két előző album is (tényleg van egy Burning: A Wish utóíz, de nekem valahogy cseng még ott egy Filthy Notes is), de mégis, valami új, ami eddig nem volt ott. Egyébként, akárhányszor lement a dal (mit akárhányszor, ez az én forever repeat nótám azóta is!!!), egyre inkább erősődött az érzés bennem, hogy nem Juliant hallom, hanem Christ. A hörgős refrénért bónusz pacsi, mintha ezek a srácok tudnák, hogy manapság amúgy is az tart életben. Vagy a srác tééényleg eeennyire le tudja vinni a hangját? Emelem a létező kalapom előtte.

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥


♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Tovább olvasom ►

2017. 01. 03.

Amy Loves Metal

Szerintem Tobiast senkinek sem kell bemutatni. Az Edguy-ban lehet ismerni a hangját, de 1999-ben megalapította az Avantasia-t, ami szerencsére kinőtte az egyalbumos projektet. Szerencsére azóta sok album van, és sok olyan neves zenész szerepelt az albumain, akik egy olyan egyveleget adnak ennek a produkciónak, hogy minden sympho power rajongó elégedett lehet.

Kedvencet igazából nagyon nehéz választani. Nálam most B-vonalban vannak, és nincsenek is  jelenleg a lemeztárban, de attól függetlenül mikor barangolok a neten, és akkor keresek valami zenét, mindig hallgatok 1-2 dalt háttérben. Most ezt hoztam, ízelítőnek szerintem tökéletes ^^.