Február megfelelhetne az újdonságok hónapjának is, hiszen annyi, de annyi zenekar adott ki új lemezt, hogy alig győztem őket meghallgatni, és feljegyezni. Rövidke hónapunkban viszont szép számmal kaptok videókat.

Starkill: The Real Enemy

Feel free to hate me: elegem van Sarah-ból. Nem, nem azért, mert féltékeny lennék, már elfogadtam, hogy beszopta magát a bandába. Azt is, hogy amúgy jó a hangja [csak nem ide], de mi a jó édes fenének kell Simone Simonst utánozni?
Mi a jó abban, hogy tulajdonképpen Epica-klónná változtatta a bandát, és ezt Parkerék meg hagyják… oh, bocsi, Parker másképp is rákacsint a nőre, így igazából észre sem veszi a rózsaszín ködtől, hogy ez a zenekar nem olyan, ami volt. Több a szimfónikus elem, és ez így nem Nightwish-Epica divízió, ahogy azt Parker akarja… ez valami új, amiért őt dicsérem, nem plasztikszőkét. Tudom, már unjátok, hogy állandóan ezen picsogok, de fáj látnom, hogy az egykori nagy melodeath csillag leáldozóban van, mert ez az idióta nem képes felfogni, hogy szerelem és munka nem fér meg egymás mellett. Majd szétmennek, mint Mark meg Simone anno.
Amúgy tök jó a klip, amolyan session-féleség, csak plasztikszőkét távolítsák el onnan, és eskü, feljebb tornáztatom Last.fm-en őket. Jó, ott lesz nekem az első három lemez.

Tovább olvasom ►

Tudom, sok idő kimaradt, de legalább volt ideje a zenészeknek új anyagokat kiadni a kezükből, így én is tudtam miből válogatni. A zenékben annyi a közös, hogy valamilyen metalra végződik, különben igazából változatos a műfaj. Van itt sympho, Neue Deutsche Härte, melodeath, meg amit akartok.

Delain: Masters of Destiny

Bár az ezt megelőző albumukat nem éreztem annyira magaménak, ezzel idáig úgy néz ki, a hollandok telibetalálták a szívemet. Kicsit magasabb ugyan Charlotte hangja, de az pont kiemelkedő. Eddig is az ő különleges hangja miatt szerettem annyira a Delaint, így még különlegesebb. Plusz, olyan gyönyörű ez a nő így szöszin. Mint valami istennő.

Tovább olvasom ►

Most is próbáltam változatos zenéket összeszedni, ami azért picit nehéz volt, hiszen javarészt három előadót hallgattam egész hónapban XD. Viszont! Eszembe jutott az a benti lista, amit hallgattam munka közben, így elég hamar össze is jött a megoldás, hogy ne csak három videóval örvendeztesselek meg titeket, hanem többel :D.

Bullet For My Valentine: Your Betrayal

Hogy őszinte legyek, velük volt egy olyan gondolatom, hogy abszolút nem az én világom, pedig ismertem őket már jó régóta, szinte az első lemeztől kezdve, csak valahogy sose vonzott annyira, hogy tartósabb kapcsolatot alakítsak ki a zenekarral. Ám ez megváltozott október elejétől, mikor valahogy bekerült a benti lejátszások közé ez a dal, és a végén már azon kaptam magam, hogy keresem, hány lemezük is jelent meg. Rá is csodálkoztam, hogy már hat, és a hatodik is idén jelent meg.
Tudom, hogy a Bullet enyhén szólva megosztja a metal hallgatókat, az elitisták is előszeretettel szedik elő őket egy rossz példát említve, de hé, emberek, nem rossz, amit Matték csinálnak! Csak… ne ítéljük el őket, mert egy olyan műfajban utaznak, ami nem mindenkinek jön be…

Tovább olvasom ►

A hetedik rész bárhol is legyen, egész egyszerűen különleges. Ne kérdezzétek, miért, egyszerűen ez kell, és kész. Nem tudom, mennyi előadó lesz felsorolva, hiszen a munkámnak köszönhetően megint sok újjal találkoztam, de azokkal később muszáj lesz a füleimmel szeretkezniük, mert bent egyszerűen nem elég.

Poets of the Fall: Carnival of Rust (live)

Kevés zenekar éri el azt a szintet, ami azonnal libabőrt okoz. Annak idején, mikor még javarészt csak finn zenekarokat hallgattam, akaratlanul is belefutottam a Poets of the Fall nevezetű formációba. És elsők között ez a dal volt, amit szerintem az is meghallgathat, akinek nem ez a kedvenc műfaja. Egy gyönyörű szerelmes dal. Mindegyiknél ezerszer szebb, még a sokat emlegetett Lacrimast is leveri, pedig az nálam nagy szó már (vagy most túl érzelmes egy hangulatban vagyok).
Nem magával a videóklippel jövök, hanem a koncertes verzióval, csakhogy lássátok, Marko Saaresto mekkora egy tehetséges előadóművész.

Tovább olvasom ►

Gyerekek, visszatérő sorozatunk hatodik tagjához érkeztünk, és íme azok a zenekarok, akiket cirka egy hét alatt fedeztem fel – fenéket, a hónapban! Olyanok is vannak, akiket koncerten találtam, meg hát úristen. Kellenek nekem :D.

Starkill: Until We Fall

Első hallásra (remélem, Parker, ezt most nem olvasod), Fires of Life-os beütésem volt. Az pedig a csapat legbitangabb albuma. Egyetlen bajom van csak ezzel: Sarah hangja rontja az összképet. Kimondom, nem érdekel. Epica-klón lesz a banda, és nem akarom. Az Arch Enemys hatás jó, értékelem, imádom is az AE-t, csak… na. A Starkill csaj nélkül Starkill, így meg… hááát. Egyéni szoc.problem, tudom. De sajnos volt már rá példa, hogy ez plusz hang elvette azt a varázst, amiért imádtam, de hátha csak felesleges pánik, egy dal miatt ne ítéljek.

Tovább olvasom ►

Azt hiszem, kitaláltam, milyen jó lesz itt muzsikákat mutogatni havonta, amik teljesen elvarázsolták a hallójárataimat, így most is kaptok pár előadók, akikre május hónapban felfigyeltem. Nem fog mindenkinek tetszeni, de ez van :D.

Powerwolf: Demons Are a Girl’s Best Friend

Rengeteg idő eltelt a legutolsó, Blessed & Possessed album óta. Első hallásra nagyon emlékeztett valamelyik korábbi dalukra, de így most konkrétan nem tudom, melyikre. A klip nekem nagyon bugyutácska, Mattǝo VDiva Fabbiani volt az egyik rendezője, akit ismerhettek a Hell Boulevard zenekarból. Tudna jobbat is, bár azt leszögezném, nagyon tetszett a vége. Nem lőném le, spoilert rakok! xD. Remélem csinálnak egy háromrészes sorozatot, mint a Paddy legutóbb.

SadDoLLs: Creep It Into You

Rendhagyó módon két videó lesz úgymond címoldalon, mert a két zenekar egy napon jelentette meg friss videóját, bár őszinte leszek, a görögökét jobban vártam egy picivel.
Bár még mindig a Zombie Love-hoz várok videót (de szerintem már ne várjak), még mindig az egyik legkiemelkedőbb csapat gothic metal téren a SadDoLLs. Most nézzétek már azt a hátteret, pls! Annyira emlékeztett a Dracula 3-ban a gróf kastélyára, hogy jhaj.

Tovább olvasom ►

Ismét eltelt egy kis idő, és ismét jó néhány zenekar akadt fent a hálómon, akik közül sokan még nekem is újak, néhányan új dallal jelentkeztek. És eme sorozat(?) történelmében először megemlítem azokat is, akik nekem a háromkörös válogatón nem jutottak be, de kiírom a nevüket, hátha valaki másnak tetszeni fognak.

Five Finger Death Punch: Sham Pain

Először picit vonakodtam, hogy nyissak-e ezzel, mert ez a daluk nekem annyira nem jött át, mint az előző, a Fake, de FFDP sose csinál rossz zenét :D. Csak érlelni kell egy kicsit a fülemben, és valószínű, hogyha kijön a lemez, akkor számtalanszor le fog futni, és azon fogom kapni magam, hogy megy a bólogatás ezerrel.

Tovább olvasom ►