Végére ért a kihívás. Tegnap elfelejtettem két dalt megnevezni, így összeteszem most a tegnapit a maival, és vége a kihívásnak :( ;D.

9. nap: Two Songs

01. dal: Lacrimas Profundere – Again It’s Over

Egyszerűen amióta tudom, hogy Oliék mit szántak üzenetnek a klipjéhez, azóta teljesen másképp állok ehhez a dalhoz. Mit ne mondjak, Chris én felettem is átvehetné az uralmat ;DDD. Végül is, egy kémkedős klipről van szó.

02. dal: HIM – The Funeral of Hearts

Az egyetlen HIM dal, ami az utóbbi időkben megmaradt a lejátszómon. Valahogy ezt sose tudom megunni, mert emlékeztet rá, honnan jöttem, milyen utat jártam végig, kiket ismertem meg általa, milyen zenekarok költöztek az agyamba (egyszer tényleg írok már egy listát, így 10 év után elég sokat tudok :D).

10. nap: One Picture of Yourself

Ezt most szépen kihagyom, mert bár szeretem, amit a tükörben látok, mégsem akarom megosztani. Egyszer megtettem, de utólag visszanézve még mindig nem az, amit láttatni akarok a világgal.

Lassan sajnos vége a kihívásnak, de egyre nehezebbek. Főleg ez, és a tegnapi téma :D De megpróbálom.

01. Bármilyen Tim Burton-film
A mestert nem egyszer említettem már meg, és bár vannak olyan alkotásai, amiknek nem értettem meg az üzeneteit, mindegyikben van valami, amiért egyszerűen nézni kell egy Burton-filmet. Némi fekete humor is van, de a legtöbb elvont személy, akit ismerek, mindegyiknek van egy kedvenc Burton-filmje. És a Nightmare Before Christmas az egy tökéletes film Halloweenkor és karácsonykor :D.

02. Örömapa 1-2
Kb. ez az a film, amit 5-6 éves koromban láttam, és annyira imádtam, hogy hetente nem egyszer néztem meg. Annyira egyszerű, annyira hétköznapi, hogy nem is lehetne ennél egyszerűbb filmet találni. Annie szinkronjától mondjuk felnőtt fejjel már nem tudom elhinni, hogy nincs-e másik állása. De ezt nagyon szeretem.

03. Dracula
Igen, már megint itt egy vámpír, de kapásból kettő. Ugyanis Lugosi Béla és Gary Oldman tették a legmagasabbra a lécet a gróf szerepével, és ezt idáig senkinek sem sikerült megütnie. Nemhogy egy sorozat… -.-” Lugosival az a film a maga fekete-fehér mivoltával klasszikus, az elhintett pár magyar mondattal pedig hungarikum. Gary Oldmant meg hadd ne mutassam be Draculaként :D.

Négy könyvet igencsak nehéz összeszedni, mivel elég sokra fenem a fogam, de azért van egy pár, ami igencsak mély nyomot hagyott bennem. Valamikor jövök majd egy érdekesebb poszttal is, mert végre elkészültek az eddig olvasott könyveimről az olvasónaplók. Többnyire olyan könyvekkel, amik a legtöbb könyves blognál nem mindig lelhetőek fel. De témánál maradva:

01. Harry Potter és a Bölcsek köve
Nem tudom nem ide tenni ezt a könyvet. Miatta érzem úgy, hogy minden lehetséges, az én fantáziaföldemen én vagyok a főnök, és igenis le lehet szedni a gyerekkönyv jelzőt Rowlingról. Nagyon elsötétül a vége felé, és igenis látszik, hogy a könyvek is „felnőttek”, ahogy a szereplők, és mi, olvasók. A tökéletes gyerekkort kaptam Rowlingtól, és még ennyi idős fejjel is mindig szívesen veszem kézbe, és repülök vissza oda, amikor először álltam az olvasásának. 

02. A vámpírok hegye
Már nem voltam éppen gyerek, mikor Darren Shan könyvét elkezdtem olvasni, de már a témája miatt is felfigyeltem rá. Akkor még csak gyűjtöttem minden infót a vámpírokról, és a szórakoztató/kortárs irodalom felé csak 2008 környékén kezdtem hozzá. Az első nagy belépőm ez volt a vámpírok közé, és nem is nagyon akarnak elengedni a kis mocskok… :). Így kihasználva a hosszú hétvégét fel fognak kerülni a kicsikéim, mert már majdnem mindenki fotója készen van… 

03. Dracula
Először nekem egy kis kurtított kiadása volt meg ennek a könyvnek, és úgy vigyáztam rá, mintha minimum egy biblia lett volna. Meg is látszódnak rajta az évek, de a könyv még mindig egyben van, egyedül a fedőfólia jött le róla. 
Stoker Anne Rice mellett a másik nagy-nagy mentor és példakép, akiknek a vámpírjaira igencsak figyelni kell. Lestatot és Draculát egyáltalán nem kell bemutatni senkinek. Dracula könyve pont így tökéletes, ahogy meg van írva, a maga felépítésével, és még sok mindenről, amit nem most akarok kirészletezni, hanem nemsokára az Olvasónaplóban.

04. Éjsötét szerető
Az egyik legjobb dolog volt, amit valaha is kölcsönkaptam. Azóta már pontosan tudom, mit jelent félnek lenni, és bár legnagyobb sajnálatomra nem léteznek a testvérek és feleik, úgy olvasom a sorozatot újra és újra, mintha régi barátaimhoz ugranék be. Akárhányszor elkezdem olvasni, mindig másképp teszem. Hol kihagyom az alantasok részeit, hol azokat is elolvasom. Néha egy fejezetet kétszer is elolvasok, mert annyira tetszik, hogy azt szavakkal ki sem tudom fejezni. Addig nem földelhetnek el, amíg Warddal nem találkoztam!

01. Mogyorós csirke
Kínai eredetű finom ennivaló, aminek fejből tudom már a hozzávalóit 2-3 napra, 4-5 főre. Az elkészítése még néhol bakis, de gyakorlat teszi a mestert. ;)

02. Chipsfélék
Sok só, nem egészséges, és nem érdekel, milyen bónusz dolgok vannak benne. A chili and lime a nagy favoritom a mai napig, de szeretem a klasszikus sós vagy sajtos felállást is.

03. Házi melegszendvics
Még a középiskolában ettem, azóta keresem a tökéletes receptet, amibe kevés alapanyag kell, de ugyanakkor hasonló az íze is. De most komolyan, imádom az ilyen kihívásokat :D.

04. Bármi, amiben csoki van
Igen, a csoki a gyengéim között van, és mostanában a gyümölcsösöket is szeretem. Végül is, egyedül itt, a Földön lehet csak csokit kapni :D

05. Rántott sajt
Tudom, jól tocsog az olajban, és nem éppen diétás, de egyszerűen imádom. Idáig négy különböző sajttal próbáltuk ki, de szerintem ez nemsokára változni fog, mert akadnak még ötleteim.

01. Németország nagy goth fesztiváljai
Erről nem mondok le úgysem. Egyszer úgyis legalább az egyiken kint leszek :D.

02. Edgar Allan Poe sírja
A legnagyobb mesterről nem szabad elfeledkeznem. Egyszer szeretnék komolyan egy gyertyát gyújtani az emlékére.

03. Az Eiffel-torony teteje
Addig nem halhatok meg, míg nem csodáltam meg Párizst onnan!

04. Carlo’s Bake Shop
Tudom, Buddy pont a szülinapomon volt itt, de esélyem sem lett volna időben odaérni… így reménykedem, hogy valamikor később jön megint, és akkor mindenképpen úgy szervezem meg a délutánomat.

05. A szobám
Most komolyan, itt minden van :D. A könyveim, a cicám, az összes ruhám, ékszerem, gyűjteményem… majd valamikor néha Baby Boy is itt aludhatna…

06. Bármilyen koncert
Feltéve, ha kedvenc, akkor pláne jól érzem magam ott. Hiszen akkor én vagyok az istencsászárkirálynő! ;)

01. Könyvespolc, könyvekkel
Szerintem ez tényleg no komment. Könyvekből sosem elég :D.

02. Koncertjegyek
Van egy pár előadó, akire tényleg szeretnék eljutni. 

03. Baby Boy
I need you, you… ♥

04. Normálisan működjön valamelyik Sims a gépemen >.<
Lenne egy jó kis elfoglaltságom hétvégére, de a 4 nem akar futni, a 3-mal rengeteg a macera, a 2 pedig kéthetente felmondja a szolgálatot…

05. Teljesíteni a bakancslistám
Megint rengeteg minden van a fejemben, hogy mit szeretnék elérni, csak még nincs időm őket összeírni. De legkésőbb hétvégén felkerül a bővített lista.

06. Az álomalakom
Olyan boldog vagyok, hogy egyre kevesebbek a kilóim :D. És tényleg mindenem lötyög már, csomó ruhám, ami már túl nagy volt, ki is kellett dobni.

07. Álomszoba
Megvalósítása folyamatban, már csak türelmesnek kell lennem.

Elérkezett az újabb nap (részemről este), úgyhogy a kihívás következő állomása: nyolc félelmem.

01. Magasság
02. Pókok, rovarok, szöcskék
03. Elvesztem a szeretteimet
04. Elvesztek egy érzékszervet (pl.: látás)
05. Nem jön össze az, amit elterveztem
06. Idegenek a világűrből
07. Az ismeretlen
08. Magány

Igazán nehéz volt összeszednem ezt a listát. Nem mondom azt, hogy nem félek semmitől, csak egyre több dolgot ismerek meg, amiktől már nem félek.